|
|
A MathRiders program középiskolás diákjaival készített interjúk részletei
A MathRiders programban résztvevő diákokra mély benyomást tett ez a teljesen újfajta tanulási tapasztalat. Érdemes rászánni egy percet arra, hogy megismerjük a véleményüket!
Kérdés: Hogyan találtál a MathRiders programra?
Válasz: Sharon, 16 éves:
„Éppen arról beszélgettünk a barátnőmmel a suliban, hogy milyen nehéz a matek, és ő említette a MathRiders foglalkozásokat. Azt mondta, sokat segítenek neki. Szóval gondoltam, én is kipróbálom. És nagyon jól tettem!”
Kérdés: Milyen különbséget találtok az iskolai matek és a MathRiders között?
Válasz: Abby, 16 éves:
„ÓRIÁSI a különbség! A suliban egyik nap tanulunk valamit, aztán másnap jön valami új, függetlenül attól, hogy mennyire értem az anyagot. A MathRiders Oktatóközpontban a tanárunkkal addig időzünk egy-egy anyagrésznél, ameddig szerinte is teljes mélységében megértjük, miről is van szó.”
Válasz: Adam, 15 éves:
„A suliban olyan nagy létszámú osztályok vannak, hogy a tanárok néha a nevemre is nehezen emlékeznek, és mindig csak az eminens tanulók kapnak figyelmet. A MathRiders foglalkozásokon odafigyel rám a tanárom, és sokszor csak velem foglalkozik. A csoportok kicsik, és egyéni ritmusban tudunk haladni. Ha, mondjuk, én algebrát tanulok, a többiek a saját munkájukkal vannak elfoglalva, ami lehet ugyanaz vagy egészen más anyag – és mindannyian rengeteg figyelmet és segítséget kapunk.”
Válasz: Elisa, 15 éves:
„Én eléggé szégyellős vagyok a suliban, és nem nagyon merek kérdéseket feltenni a többiek előtt, mert félek, hogy butának tartanak majd. A MathRiders foglalkozásokon merek kérdezni, mert ott nagyobb az önbizalmam. A foglalkozások légköre sokkal lazább, és a tanártól is sokkal több biztatást kapunk. A tanárunk sokkal türelmesebb is, és nem bánja, ha ismételnünk kell a dolgokat egészen addig, amíg mindent megértek. A suliban soha nincs idő erre.”
Kérdés: Jobban megy a matek, amióta részt veszel a MathRiders programban?
Válasz: Sam, 15 éves:
„Az iskolai matektanárom is észrevette, hogy sokat változtam. Jobban sikerülnek a dolgozatok és felmérők, és jobban odafigyelek az órán is. Ettől sokat nőtt az önbizalmam, hiszen most már én lehetek az egyik „jó tanuló” az osztályban!”
Válasz: Elisa, 15 éves:
„Én eléggé szégyellős vagyok a suliban, és nem nagyon merek kérdéseket feltenni a többiek előtt, mert félek, hogy butának tartanak majd. A MathRiders foglalkozásokon merek kérdezni, mert ott nagyobb az önbizalmam. A foglalkozások légköre sokkal lazább, és a tanártól is sokkal több biztatást kapunk. A tanárunk sokkal türelmesebb is, és nem bánja, ha ismételnünk kell a dolgokat egészen addig, amíg mindent megértek. A suliban soha nincs idő erre.”
Válasz: Sharon, 16 éves:
„Már egyáltalán nem félek a matektól. A legnyomasztóbb tantárgy volt számomra, de már nem az. A MathRiders program megtanított arra, hogyan gondolkozzam logikusan, és hogy győzzem le a félelmet, ami korábban leblokkolt.”
Kérdés: Milyennek találod a MathRiders foglalkozások légkörét?
Válasz: Maya, 16 éves:
„A légkör nagyon jó. Komolyan vesszük a feladatokat, de közben szórakoztató is. Igazából elég sokat dolgozunk, de élvezem az egészet.”
Válasz: Elisa, 15 éves:
„Annyira laza és nyugis a sulihoz viszonyítva, és mindig számíthatok arra, hogy valaki segít.”
Válasz: Eric, 15 éves:
„Ez a dolog nem arról szól, hogy most akkor a könyvből tanulunk, hanem egy baráti társaságban megbeszéljük az ötleteinket és a megoldási lehetőségeket ugyanúgy, mint azt, hogy ki hogyan érzi magát.”
Válasz: Rafi, 17 éves:
Kérdés: Hogyan segített a MathRiders program az önbizalmad építésében?
Válasz: Adam,15 éves:
„A megértés egészen új formáit tanultam meg, önmagamról pedig azt, hogyan oldok meg feladatokat sikeresen, és ez nem csak a matekra vonatkozik. Minden más tantárgy is jobban megy azóta.”
Válasz: Rafi, 17 éves:
„Most már tudom, mit jelent motiváltnak lenni. Igazából, segít abban, hogy jobban tudjak koncentrálni akkor is, ha otthon tanulok egyedül, mert vannak kitűzött céljaim.”
Kérdés: Ajánlanád a MathRiders programot más diákoknak is?
Válasz: Rachel, 16 éves:
„Igen. Egy csomó barátom van az iskolában, akiknek gondjai vannak a házi feladattal, és nekik is elmondtam, hogyan segített a MathRiders a jobb jegyek megszerzésében.”
Válasz: Lilly, 14éves:
„A barátaim egyszer csak azt látták, hogy sokkal nagyobb az önbizalmam a suliban, és hogy most már szeretek részt venni a matekórákon, és szívesen veszem, ha felszólítanak. Kérték, mondjam el ennek a hirtelen változásnak az okát, és ketten közülük már járnak is velem a MathRiders foglalkozásokra.”
|